Huawei Freebuds 4i ANC headset teszt
Az elmúlt két hétben a Huawei Freebuds 4i-t teszteltem, amely kellemes árazása mellett kínál kifejezetten jó használati élményt.
A 2020-as FreeBuds 3i utódja a FreeBuds 4i, amely viszont már nem fektetett töltőtokba került, hanem a Freebuds 3 és Freebuds Pro modellekhez hasonlóan állítva tárolhatjuk.
A töltőtok sokkal egészen kicsi, kompakt, nekem néha talán túl kicsinek is tűnt. A hivatalos Huawei bemutató alapján fele akkora, mint egy M-es méretű tojás. Hogy miért pont egy tojáshoz hasonlították, az egy viszonylag jó kérdés.
Az új Freebuds 4i háromféle színben kerül piacra, fehér, fekete és piros árnyalat is megjelenik belőle. Mind a három árnyalat esetén fényes felületű burkolatot kapunk. A töltőtok felső negyede nyitható fel, az alján található meg az USB-C csatlakozó.
Vezeték nélküli töltésre ezen modell esetén nincs lehetőség, kábelen pedig 5 wattos töltés érhető el, egy óra alatt tölthető fel 0-ról a tok és a fülhallgató 100%-ra. Kapunk egy LED visszajelzőt és egy párosító gombot is a töltőtok felületén.
Maga a két fülhallgató hasonlít a kicsit a Freebuds Pro megoldásához, igaz azonban, hogy itt minden vonal szépen lekerekített. A szárakban felfedezhető ugyan a szögletes, oszlopos kialakítás, viszont ezúttal figyeltek rá a huawei-nél, hogy szépen íveljen.
Egy hallójáratba illeszthető megoldást kapunk, gumiharangokkal, amiből a fülhallgatón egy M-es van, a dobozban pedig találni még egy kisebb (S-es) és egy nagyobb (L-es) harangot is, hogy a felhasználó a számára megfelelő verziót használhassa.
A töltőtokban pihenő fülhallgatók kivétele kis gyakorlást igényel, elsőre fura, kicsit nehézkes, de rá lehet érezni, hogy hol jó ráfogni a kiemeléshez.
A FreeBuds 4i párosítása nagyon egyszerű az eszközökkel. Ha Huawei telefont használ valaki, akkor az AI Life appban tudja ezt megtenni. Ha más gyártó Androidos, vagy iOS telefonját, tabletjét, esetleg Windows, vagy MacOS rendszerű notebookját használja, akkor is gyorsan csatlakoztatható, az eszközön el kell indítani a Bluetooth eszköz keresését, majd felnyitni a töltőtokot és megnyomni hosszan a rajta lévő gombot.
Az első csatlakoztatást követően már elég csak felnyitni a töltőtok fedelét és már csatlakozik is az eszközhöz a FreeBuds 4i. Az AI Life appot letöltve (Huawei mellett más androidos és iOS eszközre egyaránt) további hasznos beállítások válnak elérhetővé a headsettel kapcsolatban.
Az aktív zajszűrést a Freebuds 4i modell is megkapta. Ebben a tekintetben már elődje, a Freebuds 3i is kifejezetten jól szerepelt és ezt az utat folytatja a Freebuds 4i is. Az AI Life-ban bekapcsolható, vagy kikapcsolható az ANC. Ezen kívül van egy Éberség mód is, amelynél akár a környezeti zajok egy részét is megemeli a headset, pont azért, hogy pl. utcán használat közben is észleljük a körülöttünk lévő történéseket. A különböző zajszűrési módok, amelyek a FreeBuds Pro modellben debütáltak, itt nem érhetők el, ez viszont egy elfogadható kompromisszum a közel fele olyan vastag árcéduláért cserébe.
A fülhallgatók szárának külső oldalán érintésérzékeny felület van, amelyekhez különböző gesztusok tartoznak. Ezek az AI Life-ban külön állíthatók, személyre szabhatók is. Többféle beállítást választhatunk annak függvényében, hogy csak duplán koppintunk, vagy nyomva tartjuk, illetve a jobb és bal oldali fülhallgatóra eltérő beállítás lehet érvényesíthető.
Az AI Life alkalmazásban van lehetőség a headset szoftverének frissítésére. Ehhez a fülhallgatókat a töltőtokba kell tenni, valamint legalább 20%-on kell lenni a töltöttségnek. Ezzel a jövőben hibajavításokat, rendszeroptimalizációkat hajthat végre a Huawei, de akár újabb funkciókat is hozzáadhat a headsethez.
A Freebuds 4i hangzására sok panasz nem lehet. A 30 ezer forintos árához képest kifejezetten kellemesen szól. Van némi érzékelhető mélyhangzás, illetve a hangerő is kellően alacsony és hangos tud lenni a beállítások függvényében. Az aktív zajszűrés nagyon is jól működik, akár zenehallgatás nélkül is, jól kizárja a környezetet, akár még egy hangosabb zajt is elnyom, ami miatt home office-ban dolgozva is jó segítség lehet, ha munkához egy kis csendre van szükség.
Telefonálásra is alkalmas a headset, ami zárt térben jól működik, illetve akár szabadban is, bár a szélzaj okoz azért némi problémát neki. A másik félnél meglesz a kihangosító jellegű hangzás, de ennek ellenére a két mikrofon egészen jól teszi a dolgát.
A Freebuds 4i már Bluetooth 5.2-re képes a kompatibilis eszközökkel és nem volt csatlakozási probléma a teszt során, YouTube videók esetében nem volt érzékelhető késés sem a kép és a hang között, valamint kint az utcán sem voltak jelvesztések a zsebben lévő telefon és a fülben lévő headset között.
A headset sokat fejlődött üzemidőben az elődjéhez képest. Kikapcsolt ANC-vel akár 10 órán keresztül is hallgathatunk zenét, míg bekapcsolt ANC esetén is 7,5 óra áll rendelkezésre, amit többé kevésbé teljesített is. A töltőtok kétszer tudja feltölteni a fülhallgatókat. Érdekesség, hogy a korábbi Freebudsokhoz hasonlóan itt is megvan az a jelenség, hogy az egyik fülhallgató hamarabb merül kicsivel, mint a másik. Egy 10 perces töltéssel azonban nagyjából 4 órára elég töltöttséget vesznek fel a fülhallgatók.
A Freebuds 4i nagy előnye a 30 ezer forintos ára is. Az elődje, a Freebuds 3i közel 40 ezer forintért debütált egy éve, most is 26-30 ezer forint közötti áron kínálják a hivatalos viszonteladók. Azaz az újabb, de jóval hosszabb üzemidejű Freebuds 4i modell ára közel ugyan annyi, mint az elődjéé. Érdemes kiemelni azt is, hogy Nyugat-Európában 99 eurós áron indult a headset, azaz kb. 36 ezer forintért – tehát Magyarországon ezúttal még olcsóbban is kaphat a Huawei újdonsága, mint nyugatabbra.
A Freebuds 4i hangzása príma, akárcsak az elődje. Igazából közel a Freebuds Pro minőségét hozza, az olyan extrák nélkül, mint a többmódú zajszűrés, vagy a vezeték nélküli töltés, viszont 30 ezres árával abszolút elérhető kategória.