Hírek

Huawei U8100: az első hazai telefon 2010-ből

Megmutatjuk az első Huawei telefont, ami megjelent Magyarorszgon, ilyen volt az U8100 még 2010-ben.

Huawei U8100

A Huawei U8100 volt az első Huawei okostelefon, amelyet a kezemben fogtam, ráadásul ha jól emlékszem, ez volt az első olyan telefon, amely Huawei márkanévvel jött Magyarországra és nem szolgáltató neve alatt.

Első ránázásre a Huawei U8100 rémesen gagyinak, réginek tűnhet. Ez így is van. 2010 közepén bizony nem volt még minimális kávával ellátott 18:9-es FullView kijelző, a Huawei aprósága 2,8”-os kijelzőt kapott, amely méret abszolút normálisnak számított, bár a 240×320 képpont felbontású, 256 ezer szín megjelenítésére alkalmas panel már akkor sem volt egy nagy dobás. És akkor még nem is említettem, hogy ez még rezisztív érintőfelülettel rendelkezett. Azaz fizikailag is nyomást kellett gyakorolni a kijelzőre. A navigálást segítette a kijelző alatt lévő 5-irányú D-pad, amit a mai fiatalok talán már nem is ismernek ilyen formán, bár azért találkozhattak vele az Xbox, vagy Playstation kontrollerén.

Huawei U8100

2010-ben a mobilos kamerák még közel sem voltak olyan fejlettek, mint ma. Erre jó példa az, hogy az U8100-ban nem volt előlapi kamera, a hátlapon pedig egy 3,15 megapixeles kapott helyett, LED vaku nélkül. A műanyag készülékház 1150 mAh kapacitású akkumulátort tartalmazott, amely ma már nevetségesen kicsi, de mégis használható üzemidőre volt képes.

Ekkor még Android 2.1-es verziószámot írtunk, amely ráadásul újdonságnak számított. A telefonban egy 528 MHz órajelű egymagos Qualcomm processzor volt, a háttértár 512 MB, a rendszermemória pedig 128 MB volt. Bár WiFi volt, az még csak 802.11b/g támogatású volt, nem volt n-es opcióés adatkapcsolatból is örülni lehetett a HSDPA-nak, amiről ma már többek azt sem tudják, hogy micsoda.

Ekkor még alkalmazásokat az Android Marketből lehetett beszerezni (később lett átnevezve Google Play Áruházra) és 2010-ben még csak ingyenes appok voltak elérhetők, a fizetős alkalmazásokhoz nem lehetett hozzáférni Magyarországról.

Huawei U8100

A 3,5 megapixeles kamera fix helyzetben meglepően elfogadható képet készített, bár a legkisebb kézremegést is megbosszulta magát, ami látszott a minőségben.

A Huawei U8100 mai szemmel annyira régen volt, pedig csak 2010-ben volt, azaz 7-8 éve. Mintha egy Ford T-modellt hasonlítanánk egy Tesla Model 3-hoz. És ebből, a kicsit csúnya, gyengécske, akkor még ismeretlennek tűnő névvel ellátott Huawei U8100-ból mára eljutottunk a Huawei Mate 10 Pro-ig, 2017-ben 153 millió legyártott okostelefonig és a piac harmadik legnagyobb okostelefon gyártójának pozíciójáig.

Hasonló cikkek

Close

Adblockert érzékeltünk.

Kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót. Köszönjük.