Hírek

Meglévő alkalmazásboltját turbózhatja fel a Huawei

Amennyiben az amerikai tiltás a jövőben életbene marad, a Huawei elveszíthetné a Google Play Szolgáltatásokat. Azonban ahogyan a vezetők többször hangsúlyozták, dolgoznak a megoldáson.

A már megvásárolt és még a raktárakban álló készülékeket nem érinti az amerikai döntés

Aptoide

Ha a Huawei-nek le kell cserélnie a Google Play Store-t, akkor sem indul nulláról, hiszen régóta elérhető a készülékein a Huawei AppGallery alkalmazásbolt. Ezen kívül a jövőben esetleg az Aptoide alkalmazásbolttal működhet együtt a Huawei, legalábbis erre utalt Paulo Trezentos, az Aptoide vezérigazgatója. Az Oppóval is együttműködő vállalat portugál, így nem érinti az Egyesült Államok tilalma.

Nem tudni még, hogy a jövőben hogyan nézhet ki az együttműködés, ha ez megtörténik. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az Aptoide 900 000 alkalmazását és rendszerét integrálják a már meglévő Huawei AppGallery-be, így nem csak megoldódna a jövőbeli készülékek kérdése akkor, ha mellőzni kellene a Google Play Áruházat, hanem a mostani telefonok tulajdonosai is profitálhatnának belőle.

A Huawei korábban is azt kommunikálta, minden eshetőségre, így a legrosszabbra is készültek korábban, illetve készülnek most is. Ennek része az elmúlt években elindult ökoszisztéma kiépítése, amelybe beletartozik a Huawei AppGallery, a Huawei Mobile Cloud, a Huawei Video és a Huawei Téma áruház is.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Huawei – Google Android: minden hivatalos információ a történésekről

Forrás
Tomshw.it

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával