Hírek

Huawei MateBook D 15 notebook bemutató

Magyarországon a 15,6”-os kijelzővel szerelt notebookok a legkeresettebbek, árban pedig a korábbi 100-150 ezer forintos tartományból inkább elmozdultak a felhasználók a 150-200 ezer forintos tartományba. Az új Huawei MateBook D 15 notebook méretében ideális, árában pedig a középkategóriában próbál meg alkotni.

Maga a Huawei még új belépő a notebookok piacán, nincs egy tucatnyi típus sem a palettán, hazánkban is kb. 6 féle modell volt eddig elérhető. Most én a MateBook D 15-öt próbáltam ki, abból is az erősebb kiadást. Korábban már volt ennek elődje (csak MateBook D néven, számozás nélkül), ahhoz képest hardveresen van nagyobb különbség elsősorban, bár ez a notebookok piacán megszokott, hogy egy általános felhasználásra szánt eszköz esetén az újítás legtöbb esetben a hardveres frissítésben tud kimerülni.

Ha a külsőt nézzük, akkor egy abszolút letisztult dizájnt kapunk, mondhatni nincs dizájn elem, hiszen a fedlap mattított csiszolt fémlemez, a széleken lekerekítve, középen egy Huawei logóval.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

Oldalról figyelve kifejezetten vékony, kellemes fogású a maga 16,9 mm-es “vastagságával”, mellé az 1,62 kg sem túl sok egy ekkora kijelzős eszköz esetében.

Szemben a MateBook 13-mal, a MateBook D 15 esetén adapter nélkül élvezhetjük a legfontosabb portokat. A bal oldalon van egy USB-C (töltésre, valamint 2.0 sebességű adatátvitelre), mellette van egy USB 3.1 Gen 1 Type-A csatlakozó, magyarul eg hagyományos USB, ami cserébe gyors is, illetve kapunk egy normál HDMI-t, amivel könnyen monitorra, tévére, vagy projektorra köthető a notebook.

A jobb oldalon is hasonlóan szépen felszerelt a kicsike, hiszen két normál USB port van, igaz csak 2.0-s csatlakozóval, illetve egy klasszikus 3,5 mm-es audio csatlakozó. Eltudnék képzelni a notebookon egy második USB-C csatlakozót és esetleg eggyel több USB 3.0 Type-A-t, azonban egy középkategóriás notebooknál talán elfogadható a jelen felállás is. Az pozitívum, hogy USB-C-n keresztül tölthető, hiszen egy 65 wattos gyorstöltőt kapunk hozzá, azonban ha például a Huawei P40 Pro okostelefon 40 wattos töltője van csak nálunk, lassabban de azzal is lehet tölteni.

Felnyitva a fedlapot, azért az alsó részen láthatunk némi inspirációt az Apple Macbook Pro 15-ből, de azért itt sokkal szolidabb a felhozatal. A touchpad közepesen nagy, műanyag hatású tapintással. A használata elfogadható, de közel sem olyan minőségű, mint egy MacBook esetén, igazából ez több fórum szerint is a Windows Precision drivereknek is köszönhető, ebből adódóan gyakorlatilag bármelyik Windows notebook esetén hasonlót tapasztalhatunk.

A billentyűzet gombjai nem olyan kiemelkedő minőségűek, kicsit durva a felületük, illetve nincs billentyűzet világítás. Gépelni egyébként kényelmes rajta, elég távol vannak a gombok egymástól, jó a nyomáspontjuk. Van teljes magyar kiosztás. Itt amit hiányolhatunk, hogy bár hely bőven lett volna, a Matebook 13-hoz hasonlóan a kurzorvezérlő nyilak esetén a fel-le gombok felezve kaptak csak helyet.

Egyedüli különlegessége a rendszernek a felső soron, az F6 és F7 gomb között elhelyezkedő “kémbiztos” webkamera, hiszen egy felugró gomb rejti az 1 megapixeles kamerát.

Itt, a webkameránál megállnék egy pillanatra. A leragasztásos megoldásnál egészen biztos, hogy hatékonyabb és esztétikusabb ez a billentyűzetbe süllyesztett kialakítás. Azon lehetne egy második generációs kiadásban majd fejleszteni, hogy egy fokkal magasabb szögből tudjon esetleg rögzíteni, bár valószínűleg ennek fizikai akadályai vannak, ezért elég furca a kép, amit a másik fél lát rólunk. Az viszont már sokkal inkább érdekes, hogy amíg az okostelefon piacon évről évre brillírozik a Huawei, jobbnál jobb kamera megoldásokat produkálva, addig bár a notebook piacon friss szereplő, egyetlen innovációja egyedül a kamera elrejtési megoldása volt, azonban a képminőségben nincs áttörés. Ezen a téren az elmúlt 6-10 évben nagyjából annyi változás esett, hogy a VGA kameráról felléptünk az 1 megapixeles tartományba. Pedig biztosan lehetne itt is alakítani kicsit, hogy ha nem is P40 Pro képminőséget tudna, de képes legyen 2020-ban egy webkamera mondjuk FullHD-ban videós képet adni.  Sajnos itt még nem tartunk. Nem csak a Huawei-nél, egyik gyártónál sem igazán.

A billentyűzet két oldalán elég nagy a szabad hely, ezt üresen hagyta a gyártó és nem próbálkozott numerikus billentyűzet elhelyezéssel. A jobb oldal lett hangsúlyosabb, hiszen felül a bekapcsológomb van, amely ujjlenyomat olvasó is (és parádésan jól működik), alul pedig a Huawei Share számára elhelyezett NFC. Ezt kizárólag akkor tudjuk kihasználni, ha támogatott Huawei, vagy Honor okostelefonunk van, akkor viszont nagyon jól működik, vezeték nélkül érintéssel küldhetünk át adatot a telefonról a notebookra, illetve tükrözhetjük a telefon képernyőjét a notebookra, amelyen keresztül vezérelhetjük is azt.

Ha a kijelző felé fordulunk, a Matebook D 15 egyértelmű különlegessége, hogy valóban vékony kávával rendelkezik a két oldalt és felül, ez kifejezetten kellemes. A 15,6”-os, 16:9-es képarányú panel IPS technológiával rendelkezik és matt felületű. A betekintési szögei korrektek, a fényereje nem nevezhető túl magasnak, vagy kiemelkedőnek, azonban a hasonló kategóriás megoldásokhoz képest egyáltalán nem rossz, otthoni, irodai használatra teljesen jó.

Hasonlóan a Matebook 13-hoz, az új Matebook D 15 is kétféle konfigurációval jelent meg. Az olcsóbb felszereltségű modell esetén az AMD Ryzen 5-3500U mellé 256 GB-os PCIe SSD került, míg a Ryzen 7-3700U-val szerelt kiadás 512 GB SSD-t kapott, mind a két modell csak 8 GB RAM-mal van felszerelve. Közös tulajdonsága az összes Matebook D 15 konfigurációnak a Bluetooth 5.0 és a 802.11ac WiFi támogatása, valamint a 3 cellás 42 Whr kapacitású akkumulátor.

Ha ráfeküdtem a Chrome böngészőben a napi munkámra, nagyjából 5 órát bírt ki a Matebook D 15, igaz viszont, hogy meg is izzasztottam a 8 GB RAM-ot a sok-sok megnyitott oldallal. Ebből a szempontból én jobban preferálnék saját használatomra 16 GB RAM-ot, viszont az üzemidőt nézve nem volt gond, jobbat produkált mint a 3,5 éves MacBook Próm.

A 65 wattos gyorstöltésben kb. 1,5 óra volt feltöltenem 20%-ról 100%-ra a notebookot úgy, hogy közben nem használtam azt. Amit viszont nagyon örülök, hogy végre a Matebook D 15-ben is USB-C töltés áll rendelkezésre, kis adapterrel, hiszen korábban még DC-s csatlakozással volt elérhető az elődje. Ez hosszú távon lesz jó váltás.

A nyár eleji megjelenésekor a Ryzen 7-es Matebook D 15 280 ezer forint volt, míg a Ryzeon 5-ös 250 ezer forint. Mostanra több hivatalos viszonteladónál is akcióban ez az ár mérséklődött a nagyobb felszereltség esetében 240 ezer forint, a kisebbnél 230 ezer forint magasságában.

Igazából én már akkor is azt mondtam, hogy aki a Matebook D 15-tel szemezget, érdemes lehet a drágább modellt választania a dupla akkora háttértár és a némileg magasabb teljesítmény miatt. Most, hogy a két modell közötti árkülönbség nagyjából harmadolódott, ez még inkább hangsúlyos lett.

A MateBook D 15 ideális lehet mind a két konfigurációjában akár otthonra, filmnézős, internetezős gépnek, esetleg otthoni tanulásra, de némileg üzleti felhasználásra, irodai asztalokra is. Bármelyik is a cél, én mindenképpen rászánnám azt a plusz 10 ezer forintot a nagyobb háttérre, még akkor is, ha esetleg a magasabb teljesítményt nem is használja ki valaki (lehet, hogy a legtöbben egyáltalán nem is fogják kihasználni).

Related Articles

Back to top button

Adblock Detected

Please consider supporting us by disabling your ad blocker