Huawei P20 Lite teszt
Fiatalos, divatos és sok olyan dolgot tud, amit az igazán drága telefonok is – ez a Huawei P20 Lite.
A Huawei P20 Lite 5,84”-os FullHD+ felbontású IPS kijelzővel érkezik, amelyet 2.5D ívelt üvegborítás egészít ki. A 19:9-es képaránnyal rendelkező FullView 2.0 megjelenítő tetején egy notch, azaz szenzor sziget található, ide lett összezsugorítva minden, ami máskor a széles felső káván van, mint az előlapi kamera (24 megapixeles), hangszóró, vagy éppen a különböző érzékelők.
A kijelző színeivel nincs baj, a fényerő viszont lehetne erőteljesen, bár látható napfényben is, azonban ha a napi használat során ujjlenyomatokkal szennyeződik az üveg, pont annyit fog meg, hogy már sokat ront a láthatóságon.
Érdekes, hogy régiónkban egyelőre nem érhető el a notch elrejtése funkció a P20 Lite-on. Ez nem csak azért fura, mert a P20 Pro és P20 modelleken megtalálható ez a funkció, hanem azért is, mivel más régiókban lévő P20 Lite modelleken támogatja ezt a funkciót a rendszer. Egyelőre tehát csak remélhetik a felhasználók, hogy szoftverfrissítéssel érkezik majd egy ilyen funkció számukra.
A notch ellenére nem kell a kivágást nézni videók, vagy játék esetében, a rendszer intelligensen kezeli ezt szerencsére, így nincs belógó szenzorsáv a média tartalmakba. Az energiafogyasztás szempontjából hasznos, hogy az 1080×2280 képpontos (FullHD+) kijelzőt le lehet skálázni HD+-ra szükség esetén.
Ezen kívül is van lehetőség még kijelző beállításokra, ilyen a színhőmérséklet állítás, vagy éppen a kék fényt megszűrő Szemvédelem funkció.
Ha az oldalsó éleket nézzük, azt láthatjuk hogy a jobb oldalon felülre került a bekapcsoló és hangerőszabályzó gomb, ezek elhelyezése kézre esik, nyomáspontjuk ideális és nem lötyögnek a gombok. Alul végre a középkategóriában is beköszöntve USB-C csatlakozót találunk, de nem hagyta le a Huawei még a 3,5 mm-es jack portot sem, ezen kívül pedig hangszóró csücsül a P20 Lite alján.
A bal oldalon található hibrid SIM tálca slot esetében két opció van. Single SIM-es P20 Lite esetén 1 nano SIM és egy microSD helyezhető rá Dual SIM-es készülék esetén kétféleképpen használhatjuk a telefont, vagy két nano SIM-mel, vagy egy SIM-mel és egy microSD-vel. Arra sajnos nincs lehetőség, hogy két SIM kártyát és egy microSD-t egyszerre használjunk, szerencsére azonban a beépített 64 GB tárhely így is sok adat fogadására elég, tehát nem is feltétlenül szükséges az a memóriakártya.
A hátlapot elvileg üveg borítja, de azért ennek az anyaga közel sem olyan prémium, mint például a Huawei P20 Pro esetén. Kicsit műanyagos, kopogósabb hatása van. A bal felső sarokban függőlegesen helyezkedik el a két kamera, amelynek lencséje egy körbeölelt kis szigetként kiemelkedik. Emiatt a telefont letéve könnyen megbillenthető – ezt a szintkülönbséget tokkal lehet kiegészíteni úgy, hogy komfortosabb legyen. A hátlapon van az ujjlenyomat olvasó is.
A kamerát kicsit közelebbről megnézve, találunk egy 16 megapixeles színes kamerát, amely 5-tagú lencserendszerrel rendelkezik, ezek f/2.2-es rekeszértéket biztosítanak az 1,12 μm méretű pixeleket tartalmazó szenzor számára. Mellé került 2 megapxeles másodlagos kamera 3-tagú lencsékkel azért, hogy ez segítse a portré fotózás során a bokéh effektet. Az előlapon a notch-on lévő kamera elsőre meglepőnek tűnhet, de 24 megapixeles és f/2.0 rekeszértékű lencsét kapott, cserébe viszont a szenzoron elhelyezkedő képpontok kisebbek, csak 1 μm méretűek.
A kamera szoftver a legtöbb Huawei telefonon ugyan olyan, vagy nagyon hasonló, bár az utóbbi időben volt némi változás a felületben. Az alkalmazás tetején van lehetőség elérni a vakut, a szélesrekesz (bokéh), valamint portré módot. Alul az exponáló gombon van a fókusz, tőle balra a galériába juthatunk el, jobbra pedig videó módra válthatunk. A kamera módok között elég széles a repertoár, van Pro fotó és Pro videó, HDR, Time Lapse, éjjeli fotó, panoráma és lehetőség van fényfestéssel is próbálkozni.
Az előlapi kamera esetén már kínál a szoftver arcszépítést is, igaz, ahogy lent látható, ez akár természetellenesen is elmossa az arcvonásokat, szóval azért óvatosan kell vele bánni.
A képminőségre térve arról számolhatunk be, hogy kellően sok fény esetében, azaz nappal egészen szépek a képek, viszont a széles rekesz mód csak egyszerűbb alakzatoknál működik jobban, egy összetett, széttagolt esetében sajnos nem tudja pontosan elválasztani a hátteret – bár ezt a középkategóriánál egyáltalán nem is vártuk volna el. Az éjszakai fotókban kicsit sok a zaj, messze van a csúcsmodellek teljesítményétől, viszont ennek ellenére állványra téve lehet vele szép képeket alkotni akár kevesebb fény esetén is.
A készülékház mélyén lévő Kirin 659-es SoC sok kritikát kapott amiatt, hogy ez lett a Huawei és Honor telefonok visszatérő rendszermagja a középkategóriában (ez található a Huawei P Smartban, Mate Lite-ban, Honor 7X-ben, 9i-ben, 9i (2018)-ban és a 9 Lite-ban is). A P20 Lite nyitóára némileg nagyobb teljesítményű SoC-t is elbírna, azonban ennek ellenére az átlag felhasználók számára egy jó alternatíva lehet, összességében a nyolcmagos processzorral és a Mali T830-MP2-es grafikus gyorsítóval azért többé-kevésbé a legtöbb játék is jól boldogul.
Előzőleg említésre került, hogy 64 GB-os a Huawei P20 Lite – ebből az első bekapcsolás során nagyjából 52 GB érhető el ténylegesen szabadon, a többit a rendszer foglalja el. A 4 GB RAM-ot viszonylag jól kezeli a rendszer, bekapcsolás után kicsivel több mint a fele szabadon hozzáférhető ahhoz, hogy az alkalmazásaink használják azt.
A Huawei P20 Lite Android 8.0-val érkezett és hozzá az EMUI 8.0-val, ráadásul Google biztonsági frissítések tekintetében is frissnek tekinthető. A felhasználói felület lehetőséget biztosít arra, hogy minden alkalmazás a főképernyőkön helyezkedjen el (ez az alapértelmezett), de akik szeretik, azok számára beállítható az Alkalmazáslista nézet, azaz amikor egy klasszikus app menüben csoportosulnak az ikonok. amit viszont fontos megjegyezni, hogy amíg a főoldalon lehet mappákba csoportosítani alkalmazásokat, addig nincs ilyen lehetőség az Alkalmazáslista menüjében, sőt, itt csak betűrendi sorrendben listázhatók az appok, így tehát sok alkalmazás esetén bár felül van keresősáv, azonnal kiszúrni az appot lassabb lehet.
Számos hasznos, egyben érdekes opciót kínál a P20 Lite-ban az EMUI rendszer. Az időzíthető Ne zavarj mód gyakorlatilag bárkinek jól jön, ennek segítségével például minden este magától megszűnnek az értesítések létezni és csak a legszükségesebb riasztások jutnak el hozzunk, mint például az ébresztő, vagy a beállított telefonszámok hívásai.
Van egy érdekes funkció, az Iker alkalmazások, ez leginkább azoknak jön jól, akik valamiért több Facebook felhasználói fiókba lépnének be, vagy párhuzamosan szeretnének két WhatsApp számon chatelni – ilyenkor gyakorlatilag megduplázza az adott alkalmazást és így egymástól elszeparálva elérhető mindkettő a hozzá társított fiókokkal. Amit sajnálni lehet, hogy ennek a támogatása elég korlátozott, így Facebook, Messenger és WhatsApp magasságában ki is merül, Viber, vagy más csevegő app már nem állítható be.
A P20 Lite kapott ujjlenyomat olvasót, mellette pedig már arcfelismeréssel is feloldható. Ez azt jelenti, hogy előbb be kell állítanunk egy képernyőzár védelmet, ami lehet jelszó, számkód, minta egyaránt. Nagyon fontos, hogy ezt ne felejtsük el, mert erre később folyamatosan szükség lesz. Ha ez beállításra került, akkor lehet ujjlenyomatot felvenni, amivel többek között képernyőzár feloldást lehet eszközölni, de beállítható az alkalmazászár is. Az arcfelismerés esetén viszonylag gyorsan és egyszerűen vehető fel a tulajdonos arca, utána pedig gyorsan, hatékonyan oldja fel a képernyőzárat vele a telefon. Ami érdekes, hogy ha például rögzítjuk az arcunk, de később felveszünk egy olvasószemüveget, azzal még felismer minket a telefon – napszemüveggel viszont már nem. Akár arcfelismerést, akár ujjlenyomatos azonosítást állítunk be, fontos, hogy minden bekapcsolás után szükség van az előzőleg beállított kód megadására, illetve legalább 3 naponta kell ez a kód, addig nem megy az arcfelismerés és az ujjlenyomat sem, szóval tényleg nem érdemes lefelejteni amit megadunk, különben búcsúzhatunk az adatoktól a telefonon.
A beépített zenelejátszó felülete kellemes, van benne equalizer is, valamint a Huawei Histen rendszer segít a hangzásért. A gyárilag mellékelt headset minősége közel sem kielégítő, gyakorlatilag egy fapados kiegészítő. Egy Bluetooth-os Huawei AM61-gyel, vagy más, normálisabb vezetékes headsettel már tisztán, szépen szól a zene a készüléken. A hangszórón keresztül megszólaltatott hangok esetében alacsony a dinamikatartomány és inkább a magas hangok dominálnak, emiatt ezen keresztül élvezhető zenehallgatás kevésbé várható, azonban egy beszélgetést teljesen jó hallgatni rajta. Ha valakinek még szüksége van rá, akkor örülhet, a P20 Lite-ban van FM rádió, de ez csak vezetékes headset csatlakoztatása után megy.
Számos olyan funkciót megkapott a P20 Lite, amit az elődeiből hiányultunk, ezzel pedig mondhatni közelebb van a prémium hatáshoz még akkor is, ha összességében árát tekintve egyáltalán nem az. Ilyen például az, hogy végre támogatja a kétsávos WiFi-t (2,4 és 5 GHz-es tartomány), ráadásul a 802.11ac szabványt is képes kezelni. Dual SIM modell esetén az LTE csak az 1-es kártyán érhető el, a másik csak GSM-re (2G) alkalmas. A P20 Lite passzív dual SIM-es, azaz mind a két kártya elérhető egymás mellett, de ha az egyikre bejön egy telefonhívás, amíg az a vonal él, addig a másik kártya lekapcsol a hálózatról. Meg kell említeni a mobilfizetéshez elengedhetetlen NFC portot, de azt is, hogy akár okostokok is használhatók a telefonnal, tehát támogatja az ehhez szükséges ablakos megjelenítést.
A beépített 3000 mAh kapacitású akkumulátor üzemideje kielégítő, egy átlagos felhasználónál kényelmesen összejöhet az 1 napos használat, természetesen ezt akkor, ha nem lóg a telefonon egész nap. Azért pozitívum, hogy a 18 wattos gyorstöltéssel USB-C-n keresztül hamar utántölthető a telefon telepe hálózatról, vagy külső akkumulátorról egyaránt.
Annak ellenére, hogy a kezedeti ára nem annyira alacsony, illetve a felhasznált processzor sem a legkorszerűbb, biztos vagyok benne, hogy a Huawei P20 Lite sikeres lesz a hazai piacon. Ennek okai egyszerűek. A készülék divatos, szép külsőt, nagy kijelzőt kapott, gyakorlatilag minden fontosabb funkciót tud, amit előzőleg a Lite modellek hiányosságaiként lehetett felróni.