Hírek

Huawei P50 Pocket teszt

A Samsungnak továbbra is kizárólag a Huawei tud kihívója lenni a hajlítható kijelzős okostelefonok piacán, hiszen más gyártó egyelőre nem akart Magyarországon ilyen készüléket piacra dobni. Emiatt is különleges az új Huawei P50 Pocket, amely közel két évvel a Mate Xs után érkezett meg.

Huawei P50 Pocket teszt

A Galaxy Z Flip széria eladásai azt sejtetik, hogy az emberek talán még jobban is szeretik azt, ha egy normál telefon méretet félbe hajthatnak, mint amikor a nagy telefonból egy még nagyobbat lehet kinyitni. Ezért is jöhetett a Huawei P50 Pocket modell is, amely a Z Flip3 5G-t szeretné kicsit megszorongatni.

A Huawei egyszerűen azt csinálta vele, amit a többi termékével is gyakran. Megnézte hogy áll a piac, mit szeretnek az emberek és abból próbált kihozni a sok kutatómunkával és fejlesztéssel még valami jobbat. 

Huawei P50 Pocket teszt

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A konkurens Z Flip 3-nak rettenetesen rossz az üzemideje és nagyon lassú a töltési lehetősége, ezen kívül középszerű a kamerája – ezek tények, egybehangzó sajtótesztek általános jellemzői. Így a Huawei hozta a szerethető dolgokat a kategóriából és pont a problémás pontokon gyúrt. Nagyobb akkumulátort és hosszabb üzemidőt csinált. Belerakta a 40 wattos SuperCharge töltést, ami közel 3x gyorsabb a Samsung megoldásánál és szuper felsőkategóriás kamerákat alkalmazott.

A P50 Pocket kívülről olyan mint egy kagyló. Fehér, kemény borítással rendelkezik, apró bemélyedésekkel, kitüremkedésekkel a felületén. Ez hideg tapintású, kemény, üvegszerű anyagnak tűnik.

A P50 széria két gyűrűs kialakítását kapta meg, azonban itt csak a felső körlap tartalmaz kamerákat – hármat is. Az alsó egy OLED kijelző, amely számos funkcióval bír.

Az oldalsó keret fém, valószínűleg alumínium, ahogyan a zsanér külső borítása is. Alul az élen bár két hangszóró rács van, viszont csak a jobb oldali ami valóban hangszórót takar, a bal oldali alatt mikrofon van és szimplán a dizájn miatt van két rács. 

Nem kell azonban lemondani a sztereó hangzásról! A kijelző feletti hangszóró nem csak telefonálásra használható, hanem videózás, zenélés közben szól, így képes rendes, sztereó hanghatásra is a P50 Pocket, hasonlóan a P50 Próhoz.

A belső kijelző 6,9”-os képátlóra nyitható ki. Igazából kinyitva alig tűnik a telefon sokkal másabbnak, mint egy átlag modell. Ami talán feltűnhet, hogy az oldalsó keret körbe kiemelkedik a kijelző síkjából, ami a széleken első fura érzés a sok lekerekített széllel rendelkező telefon után. 

Huawei P50 Pocket teszt

Az OLED panel paramétereiben közel megegyezik a P50 Próban is használt megoldástól, eltekintve attól, hogy ez középen összehajtható és ebből adódóan nem edzett üveg van rajta. Itt is FullHD+ felbontás (1188×2790 pixel) van, 120 Hz-es képfrissítéssel. Felülre ugyan úgy bekerült egy kamera, mint a P50 Pro esetén, felé a keretbe a hangszóró.

A kijelző hajtásánál természetesen itt is megjelenik egy csík, ez nagyjából elkerülhetetlen ezen készülékek esetén. Használat során nem zavaró, a magas fényerő miatt nem látszódik, az ember pedig tapintásra is hamar megszokja ezt.

Ha a hardveres oldalt tekintjük, ugyan azt kapjuk szinte mint a P50 Pro esetén. Itt is a Snapdragon 888 4G chip van, 8 GB RAM-mal és 128 GB háttértárral. Ez nagyban hasonlóvá teszi a Z Flip 3-hoz is, hiszen ebben is ez a chip van (csak 5G) támogatással és hasonló a többi elem is benne.

Ami viszont változás a Samsung modelljéhez képest, a Huawei 4000 mAh-s akkumulátort tett a telefonba, ami egészen jól bírja, a napi egy töltéssel teljesen jól elvan, míg amikor a Flip3-at teszteltem, ott bizony sokszor nem bírt ki egy napot sem a készülék. 

Vezeték nélküli töltést nem kapott a Pocket, van viszont 40 wattos Huawei SuperCharge töltés, ami egy órán belül gyorsan feltölti. Ráadásul van lehetőség akkumulátor kímélésre, immáron beállítható az is, hogy ne 100%-ig töltse fel, hanem 70%, 80%, vagy 90% kapacitásig, ami egy érdekes újdonság. Fura, de az akkumulátor élettartamára vonatkozó százalékos értéket nem jeleníti meg a P50 Pocket, pedig ezt tudja a P50 Pro, illetve EMUI 12 frissítés után a P40 Pro is. Talán ezt később, egy szoftverfrissítéssel teheti elérhetővé a Huawei. A töltés kapcsán ami felmerült, hogy némileg talán jobban melegszik közben a készülék, mint a hagyományos Huawei modelleknél. Ennek oka talán a kisebb méretű hőleadási felület lehet.

A dobozban egyébként megkapjuk a 40 wattos SuperCharge töltőt (a Huawei információ alapján), illetve emellett egy műanyag, átlátszó PC Case kétrészes védőtok is bekerült az alap tartozékok mellé, nem kell tehát rögtön tokot keresni mellé.

Azt még ma is le kell írni, hogy nincs Google támogatás a készüléken, hiszen úgyis a komment szekcióban az első kérdések egyike. Helyette az AOSP Android 11-en a Huawei Mobile Services fut a telefonon, illetve az EMUI 12 rendszerfelület. 

Ez az EMUI 12 nagyban hasonlít a HarmonyOS 2 felületére, ahogyan a Huawei el is mondta a készülék bemutatóján, nem sok különbség van a kettő felület között nem véletlenül, célja volt ez a Huawei-nek. 

A telefon gyorsan működik, nincs akadás, hamar nyitja az alkalmazásokat. De pont ezt várná bárki az 500 ezer forintos áráért cserébe.

Az EMUI 12 vezérlőpult funkciója jól néz ki, itt megjelenik az összes olyan headset, amelyet korábban hozzáadtam a Huawei ID-mhoz (kizárólag azt követően, hogy feltelepítettem az AI Life appot). Ezzel viszont ami problémám volt, hogy csak a bal felső sarokból húzható le az értesítési sáv. Ez pedig egy vékony, de magas készülékház esetén egyáltalán nem kényelmes, nem is túl hasznos. Tableten, a nagy, széles kijelzőn ez a megoldás jó, telefonon viszont nem.

Számos, Huawei kötődésű program került fel a P50 Pocketre. Immáron Magyarországon is használható a MeeTime üzenetküldő. Megtalálható a Petal Térkép is és a Petal Klip alkalmazás is. Kapunk olyan alkalmazásokat is, amelyek használata erősen korlátozott. Ilyen a Link Now, amely az online oktatást szolgálhatná, nem is olyan rosszul, csak sajnos senki nem ismeri, senki nem használja. A Könyvek alkalmazás ebook vásárlási lehetőséget kínálna, kellemes olvasó felülettel, viszont nincs magyar nyelvű tartalom. A Huawei Tárca pedig csak azt nem tudja amit a neve, nem érhető el ugyanis a Huawei Pay, így csak pontgyűjtő és hűségkártyákat lehet benne gyűjteni.

Ez utóbbi funkciót egyébként a Curve is tudja, viszont ez támogatja az NFC-s fizetést is. Jelenleg a Curve Pay mellett egy magyar bank támogatja a HMS rendszerek alatt a közvetlen mobilfizetést, a Raiffeisen (RaiPay). Ezen kívül a még az iCard nevű fintech cég támogat HMS alatt mobilfizetést.

Kapunk egy új, Szuper adatvédelmi módot. Ezt bekapcsolva a telefon leállítja az alkalmazások számára  a kamerához, a mikrofonhoz és a helyadatokhoz. Beállítható, hogy ha összehajtjuk a telefont, akkor aktiválódjon a mód, ezzel rögtön kikapcsol szinte minden követés amikor becsukjuk a telefont.

A külső kijelzőhöz is szélesebb beállítási lehetőség érhető el. egyrészt van egy sor téma rá, főleg virágokkal, állatokkal, színes elemekkel. Emellett beállíthatók hozzá a minialkalmazások, amelyek oldalra húzással elérhetők. Ebből egyébként elég kicsi még a kínálat, a kamera, az időjárás, a naptár, a napirend és egy tükör funkció érhető el, külső alkalmazások egyelőre nem támogatják a P50 Pocket kerek külső kijelzőjét.

A P50 Pocket fotózás terén egészen jót alkot, még akkor is, ha nincs mindenre kamerája. Nincs ToF szenzor, nincs zoom kamera. Van viszont helyette egy 40 megapixeles True-Chroma szenzor, ami szuper képeket csinál. A 13 megapixeles ultraszéles látószögű kamera nem torzít a széleken. 

Huawei P50 Pocket teszt

Főkamera képek

Ultraszéles látószögű fotók

A 32 megapixeles Ultra Spectrum kamerával és a 10 csatornás színérzékelő segítségével készíthetők ”Fluoreszkáló fotók”. Ehhez teljesen sötét, vagy nagyon alacsony megvilágítás kell, hogy különleges színvilágot kapjunk a fotózás során. 

Fluoreszkáló fotók teljes sötétben

Nincs periszkópikus optikai zoom, aminek oka költőien egyszerű. Ehhez a kamera és a lencserendszer túl nagy, egyszerűen valószínűleg nem férne el kényelmesen a telefonban.

2x-es és 5x-ös zoom fotók

Tavaly amikor a Samsung Galaxy Z Flip 3-at teszteltem, akkor is az volt az érzésem, hogy ezekben az összehajtható telefonokban van potenciál a jövőre. A Huawei P50 Pocket pont azokon a pontokon tudott sokat fejleszteni, amelyekben elhasalt a Samsung. 

Huawei P50 Pocket teszt

Az viszont tény, hogy a P50 Pocket nyitóára, ami éppen csak 500 ezer alatt van, nagyon erős, főleg úgy, hogy a készülék nem kerül be a szolgáltatókhoz.  Én hiányolom a fekete, vagy egyéb kevésbé női színt is a repertoárból.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával