Hírek

Richard Yu: A király 2023-ban visszatér

Jelenleg a Huawei telefon eladásait alig mérni a piacon százalékokban. Ez köszönhető egyrészt az amerikai szankcióknak, másrészt a globális chiphiánynak is. Azonban a Huawei nagy visszatérésre készül.

Richard Yu korábban is elmondta több alkalommal, hogy nem tervezik eladni a Huawei telefonos üzletágát és nem fogják feladni a telefonok piacát. Egyes pletykák szerint a cégen belül küldött levelet a dolgozóknak a cégvezető azzal, a felütéssel, hogy ”A király 2023-ban visszatér”. Ez arra utal, hogy a Huawei nagy tervekkel rendelkezik és házon belül építkezik, hogy újból rá tudjon nyomulni a telefonos piacra.

Az egyik legnagyobb cél a 2022-es évre a Huawei számára a chipek ellátásának megoldása. Erről többféle hír is érkezett már az idei évben, többek között arról, hogy saját chipgyártó egységet épít a Huawei. Nem csak rendszerchipeket (SoC), hanem például OLED vezérlőket és egyéb megoldásokat is magának gyártana, kikerülve az amerikai szankciókat.

Ha a jövőben be tudna fejeződni a chip gyár és megkezdhetné 2022-ben a tömegtermelést, akkor talán 2023-ban valóban újraéleszthetné a Huawei a telefonos ágazatát.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Jelenleg, 2021 végén Kínában elérhető pár modell a Huawei-től. Európában elsősorban a Nova 9, a Nova 8i páros jelenti az újdonságot, illetve pár 2020-as modell még elérhető. 

Érdekesség, hogy Kínában használt telefonokat is elkezdett értékesíteni a Huawei, valamint a TD Tech nevű gyártó kezdett el korábbi Huawei modelleket a saját neve alatt kiadni.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával