Hírek

Globálisan is szárnyal a Huawei 2018-ban

A Huawei ezúttal globális számokat osztott meg idei működéséről azt követően, hogy a világ második legnagyobb okostelefon gyárjójává vált.

Richard Yu, a vállalat vezérigazgatója úgy látja, hogy még a vártnál is jobban teljesített 2018 első felében a Huawei fogyasztói üzletága, aminek kulcsa az innováció iránti elkötelezettség, illetve az ügyfelek hűsége. Emiatt nem állnak le a fejlesztés – természetesen, a jövőben továbbra is dolgoznak az innovatív megoldásokon, kiemelt figyelmet fordítva a mesterséges intelligenciára, a felhőre, illetve egy tágabb Huawei ökoszisztéma megalkotására.

Huawei Mate 10 Pro az USA-ban is

Az új Huawei P20 széria 3 hónap alatt 9 milliós darabszámot hozott össze a leszállított mennyiséget figyelembe véve, amely nagyon jó eredmény, főleg ha azt nézzük, hogy a szintén sikeresnek nevezhető Mate 10 szériában idén 6 hónap alatt 10 millió darabot szállítottak le. Ez a két adat pedig azért is fontos, mert tovább erősíti a Huawei-t a prémium szegmensben. Júliusra a gyártó 100 millió okostelefont szállított le 2018-ban (házon belül ez rekord időtartam volt), ebből pedig nagyjából 19% az új Mate 10 és P20 sorozatból került ki.

A középkategóriában a Nova sorozat is jól teljesít, a gyártó 2 éve, az IFA 2016-on mutatta be ezt a szériát, amiből azóta összesen 50 millió darabot adott el, a különböző modelleket tekintve. Az idei évben is jól mentek a Novák, az előző év első feléhez képest idén 60%-kal nőtt a kereslet.

Huawei szerviz Miskolc

A viselhető eszközök, azaz okoskarkötők, okosórák tekintetében a Huawei globális eladásai 147%-kal nőttek meg. A gyártó üzleti egységei is szépen fejlődött. Mostanra 53 ezer áruházban van ott a Huawei, illetve 3 500 Experience-üzlet van. Az év végére ezt további 10 ezer kereskedelmi partner bevonásával, illetve 700 új Experience-üzlet nyitásával bővíti a vállalat.

A Huawei tehét töretlenül megy előre, ennek részeként a 2018-as Brand Finance’s Global 500 listán már a 25., a BrandZ’s Top 100 világ legértékesebb világmárkák listáján 48., a Forbes listáján pedig 79., ez utóbbin ráadásul egyedüli kínai márkaként szerepel.

Nagyon keresett a Huawei P20 szériája Magyarországon is, itt írtunk ennek eredményeiről.

Érdekesség, hogy notch kijelzős telefonból is a Huawei szállította le a legtöbbet idén az összes gyártó közül.

Hasonló cikkek

Close

Adblockert érzékeltünk.

Kérjük kapcsold ki a reklámblokkolót. Köszönjük.