Funkciók

HUAWEI fejlesztés kerül az Android 13-ba

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya embargót vetett ki a HUAWEI-re és leányvállalataira, amely részeként a cégek csak külön engedéllyel értékesíthetnek terméket, vagy technológiát a kínai vállalatnak. Ennek ellenére, több mint 3 évvel az embargó után is jelentős hatást tud gyakorolni a HUAWEI az egész androidos világra. Ezúttal a Google használná fel az Android 13-ban az egyik HUAWEI fejlesztést.

Android 13

Egyes információk szerint a Google az EROFS (Enhanced Read-Only File System) fájlrendszert használná az idén megjelenő Android 13 főverzión.

Az EROFS pedig a HUAWEI fejlesztése, a gyártó készülékei évek óta használják ezt a megoldást. A megoldás Xiang Gao nevéhez fűződik, aki 2016-2022. között dolgozott a HUAWEI-ne, többek között az EROFS kifejlesztésén.

Az új fájlrendszert 2018. nyarán jelentette be a HUAWEI, majd egy évvel később, a P30 széria bemutatójával együtt az EMUI 9.1 hozta el a felhasználóknak az új fájlrendszert, ami az F2FS-t váltotta le. Ez több szabad háttértárat jelent alap állapotban, illetve a véletlenszerű olvasás akár 20%-kal is gyorsabb lehet a korábbi kiadásokhoz képest.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Az elérhető információk szerint a gyárilag Android 13-mal érkező okostelefonok hátterének read-only partíciói már EROFS-ra épülhetnek, viszont ez csak a GMS támogatásos eszközök esetén lehet majd így.

A HUAWEI EROFS kernel driver a Linux fő kernelének 5.4-es verziójától része 2019 végétől, azonban eddig az Android eszközökben nem volt használva (Kivéve a HUAWEI-nél).

Hiába van tehát 3 éve tiltólistán Amerikában a HUAWEI, továbbra sem tudják a cég fejlesztéseit megkerülni és a Google olyan újdonságot vezethet be az Android 13-mal, amit a HUAWEI telefonok 3 éve tudnak már. Az EMUI 9.1 (vagy újabb) verziók frissítésével szinte minden újabb HUAWEI telefon az elmúlt évekből támogatja az EROFS fájlrendszert.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával