FrissítésFunkciókHírek

Korábbi modellek is megkapják az EMUI 10 új AOD funkcióját

Az EMUI 10 új AOD funkciója rövidesen elérhetővé válik frissítésként a korábbi Huawei modellekre is.

Huawei Mate 30 Pro teszt

Az IFA 2019-en tudtuk meg, hogy a témázható Always on Display az EMUI 10-ben a Kirin 990-es eszközök számára elérhető, exkluzív funkcióként válik elérhetővé, amely röviden a Huawei Mate 30 Pro és a Mate 30 modellekben merül ki (illetve a Porsche Desing kiadásukban).

Huawei Mate 30 Pro teszt

Ezen sokan felháborodtak, hiszen a korábbi csúcsmodellek, amelyek EMUI 10-et kapnak, technikailag gond nélkül képesek volnának az újfata AOD kezelésére. A Huawei korábban nem adott magyarázatot, hogy miért döntött így, most viszont Dr. Chenglu Wang, a vállalat szoftverfejlesztési elnöke jelentette be egy kínai eseményen, hogy 2020 első negyedévében több Huawei telefon is megkapja majd funkciót.

Két fő feltétele van az új funkciónak: az EMUI 10 és az OLED panel. Ez alapján, várhatóan a Huawei P30, a P30 Pro, a Mate 20 Pro, illetve a Mate 20 X 5G okostelefonok azok, amelyek a Magyarországon elérhető kínálatból érintettek lehetnek.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Egyedi AOD témák készíthetők EMUI 10 alatt

Hogy pontosan mikor érkezik meg a témázható Always On Display frissítése nem ismert még, viszont a 2020 Q1 nagyjából azt jelenti, hogy jövő év márciusig bezárólag indulhat. Azt azonban fontos hozzátenni a történethez, hogy a bejelentés Kínában történt, kínai felhasználók számára. Az nem ismert, hogy az európai piacon elérhető modellekre is igaz lehet-e a frissítés érkezése, illetve hogy lesz-e időpontbeli eltolódás a frissítés elindításában.

Így kapcsold be az Always On Display-t Huawei telefonodon

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával