Hírek

149 nap kellett a Huawei-nek 100 millió telefon leszállításához

A Huawei a Nova 5 és a MediaPad M6 sorozat kínai bemutatójának elején bejelentette, hogy 2019-ben rekord gyorsan érte el az első 100 millió leszállított okostelefont.

He Gang, a Huawei termék divíziójának elnöke jelentette be, hogy 2019. május 30-ra a vállalat elérte a globálisan leszállított okostelefonok számában a 100 millió egységet. A világ második legnagyobb okostelefon gyártójának ehhez elegendő volt 149 nap az évben, amely jelentős előrelépés az előző évekhez képest.

149 nap kellett a Huawei-nek 100 millió telefon leszállításához

Az első 100 millió leszállított telefon időpontja 2015-2019 között

Az első 5 hónap szemmel láthatóan nagyon jól sikerült a Huawei-nél, az IDC felmérései alapján pl. az EU-ban az év első három hónapjában 50%-os növekedést mutatott az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Persze a képet beárnyékolja azt, hogy május közepén az amerikai kormány elrendelte a Huawei-jel szembeni tiltó szankciókat. Ez negatívan befolyásolhatja az év második felében a Huawei értékesítéseit, a gyártó csökkentette is az idei előrejelzéseit, kb. 60 millióval kevesebb eszköz leszállításával számol már, mint eredetileg tervezte.

Trump lát esélyt arra, hogy a Huawei mentesüljön a szankciók alól

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával