Hírek

A Huawei már idén beelőzte volna a Samsungot

A Huawei vezetője beszélt egy interjúban arról, hogy a vállalat számára nem elég az okostelefon piacon elfoglalt második hely, ráadásul nem rajtuk múlt, hogy nem lettek mostanra a legnagyobbak.

Richard Yu, a Huawei Fogyasztói üzletágának vezetője a november 25-i sajtóesemény utáni interjún árulta el, hogy a Huawei már 2019-ben megelőzte volna a Samsungot és a világ legnagyobb okostelefon gyártójává vált volna, ha májusban nem történik meg az amerikai kereskedelmi tiltás.

Jelentkezz játékvezetőnek!

Richard Yu bemutatja a Kirin 990 SoC-t az IFA 2019-en

Mint ismert, 2019 májusában az USA Kereskedelmi Minisztériuma az úgynevezett Entity Listre helyezte a Huawei-t, ezzel meggátolva az amerikai cégek kereskedelmét a kínai gyártóval. Bár azóta különböző enyhítések történtek a szankció terén, nyilván ez komoly érvágás volt a Huawei működésében, még akkor is, ha Trump kormányának terve nem igazán jött össze, nem sikerült ezáltal összeroppantani a kínai vállalatot.

Richard Yu elmondása szerint, ha a kereskedelmi tiltás nem következik be, mostanra a világ legnagyobb okostelefon gyártója lehetna a Huawei. A vezető azt is elmondta, hogy az emberek tévesen feltételezik, hogy a május óta történt növekedést a Huawei csak azért érte el, mert a kínai emberek hazafiasságból vásárolják a termékeiket, állítása szerint globálisan is erős maradt a márka. Véleménye szerint a siker oka a magasfokú felhasználói elégedettség és nem a patriotizmus.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a Huawei közösség csoportunkba a szakmai segítségért!

2020-ban jön a Huawei P40 sorozat, várhatóan globális megjelenéssel és a Huawei tovább folytatná menetelését, nem csak az okostelefon piacon.

A Huawei 2019. november 25-i sajtóeseményének főbb bejelentései:

Related Articles

Back to top button