Huawei: a telefonok elérték a képességeik határait
Az elmúlt években elkezdett lassulni az okostelefon piac bővülése, a növekedés alábbhagyott és úgy tűnik, hogy tovább fog csökenni az érdeklődés. A Huawei elmondta ennek az okát.
Az IFA 2019 egyik Huawei által szervezett előadásában Chenglu Wangtól, a vállalat Fogyasztói Üzletágának szoftverfejlesztésért felelős elnökétől hallhattunk részleteket, hogy miért lassul a piac.
Az androidos okostelefonok éves értékesítési mennyisége kb. 2016 óta csökken globális szinten, illetve a felmérések szerint az Egyelt Királyságban, Franciaországban, Olaszországban és Németországban is 2015 óta évről évre nő az az időtartam, amíg egy telefont használ a felhasználó. Amíg egy olasz átlagos felhasználó 20 hónapig használt egy készüléket 2015-ben, tavaly már 27 hónap volt az átlag.
Az okostelefonok elérték saját a korlátaikat!
Chenglu Wang, aki az EMUI 10 fejlesztését is koordinálja elmondta, hogy egyrészt a jelenlegi felsőkategóriás okostelefonok már túlszárnyalják a felhasználók igényeit, illetve a fizikai korlátok is végesek és lassan nem lesz hova fejleszteni a paramétereket.
A fenti képpel illusztrálta Mr. Wang az állítását. Ha a kamerát nézzük, az általános felbontás 2-ről a mai napra 40 megapixelig nőtt (sőt, igazóbál már ennél nagyobb felbontású szenzorok is vannak), azaz 20x nagyobb felbontásra képesek a mai csúcsmodellek, mint 10 évvel ezelőtt, amikor berobbant az okostelefon piac. A megapixelek fejlődésével megindult a zoom lehetőségének igénye és itt sem igazán lesz sokkal több előrelépés már, a jelenlegi 50x-es digitális zoomnál felesleges is lehet több, ezt is már inkább csak tovább javítani lehet.
A kijelző rész egy nagyon kényes kérdés, hiszen kb. egy évtizede Steve Jobs azt mondta, hogy a 3,5”-os kijelzőméret kényelmes és mindenre elég. Ez akkor így is volt, azóta viszont átalakult a világ, és ma már akár 8”-os is lehet egy okostelefon és a rendkívül vékony keretek, hosszított kijelzők mellett sincs már tovább fizikai képátlót növelni. Egyszerűen ennél nagyobb kijelzők nem kerülhetnek telefonokba, hiszen azok már nem telefonok lennének, hanem tabletek (amelyek gyorsan feltölt piacát pont az okostelefonok törték le ugyan olyan gyorsan). Gyakran visszatérő probléma az üzemidő is. Bár a Huawei is fejleszt akkumulátor technológiákat, illetve több más gyártó is, ennek ellenére gyakorlatilag az okostelefonok elmúlt 10-12 évében csak lépésenként tudtak haladni, azt sikerült elérni, hogy közel ugyan akkora helyre folyamatosan nagyobb és nagyobb energiasűrűségű telepít hozzanak össze. Természetesen ez is hatalmas előrelépés, ha megnézzük milyen lehetőségek voltak 10 éve, illetve milyenek ma. Viszont a megváltozott felhasználói igények mellett, amikor az okostelefon egy elsőszámú használati eszköz, ez is kevés lehet, jelenleg viszont itt sem várható érezhető, óriási nagy áttörés, amely elhozhatná a valóban több napos töltési ciklusokat.
Azzal, hogy az okostelefonok újra beérték a felhasználók igényeit, sőt, túl is haladtak azon, egyszerűen visszalassították a piacot.
Hogy milyen “újdonságok” és fejlesztések lehetnek a jövő okostelefonjaiban, azt kíváncsian várjuk.