Hírek

Huawei 2018-ban: Nincs más hátra, mint előre!

Az okostelefonok világában a Huawei mára igazi nagyragadozó, amely folyamatosan alkot valamit. Az amerikai piacralépés nem úgy sikerült, ahogy szerette volna a vállalat, de nem áll le és továbbra is az Apple-lel versenyez a második legnagyobb gyártó cím megszerzéséért.

Múlt és jövő

A Huawei mára már nem egy egzotikus név a vásárlók számára. Az elmúlt öt évben sikeresen kitört a kínai piacról a vállalat és úgy vált a 3. legnagyobb okostelefon gyártóvá, hogy a márkanév is folyamatosan egyre elismertebb lett. Azonban továbbra is vannak olyan nagyon fontos piacok, amelyeken nem tudott erős jelenlétet kialakítani a Huawei, a legfontosabb például az Egyesült Államok.

Huawei P10 - Hosszú Katinka

Gyakorlatilag minden tekintetben óriásit nőtt 2017-ben a Huawei. Nyáron egy rövid ideig átvette a második helyet az Apple-től a leszállított telefonok mennyiségében. A komoly marketing tevékenységnek köszönhetően ma már alig van olyan felhasználó, aki ne ismerné a márkanevet a feltörekvő területektől egészen a nyugati országokig. Tavaly a vállalat 153 millió darab okostelefont szállított le, új rekordot felállítva. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a monumentális mennyiség mellett a bevétel növekedése csökkent.

A készülékek megítélésében is sokat nőtt a gyártó. 2016-ban a Huawei P9 és a Mate 9 egyaránt elismert telefon volt, de 2017 végén a Mate 10 Pro bemutatásával olyan sikert aratott a vállalat, amilyen korábban nem volt. Tulajdonképpen az összes nagyobb szakportál az év legjobb okostelefonjának hozta ki a csúcsmodellt, pedig komoly ellenfelei voltak, többek közt a Samsung Galaxy Note 8 és az Apple iPhone X.

Huawei-jel kapcsolatos kérdésed van? Lépj be a HWB KÖZÖSSÉG csoportunkba a szakmai segítségért!

A Honor márka is nagyon jó eredményeket ért el, Ázsiában és Afrikában is nagyon népszerű.

A több éve tartó K+F (kutatás és fejlesztés) befektetések tavaly végre kifizetődtek. A legjobb példa erre az első mobil mesterséges intelligenciával felszerelt saját fejlesztésű Kirin 970-es SoC, amely képes versenyezni a Qualcomm, a Samsung, vagy éppen az Apple aktuális csúcs fejlesztéseivel. Az AI-funkciókkal a Huawei nagyot robbantott, a többi gyártó egyelőre még csak követni fogja ezt a trendet. De a kínai brand már előre néz, készül az 5G-re, amely 2019-2021 között végre elkészülhet. Ebben is komoly szerepet vállal a Huawei, amely évek óta dolgozik az 5G standardok kidolgozásán, kifejlesztésén.

Belépés megtagadva

A CES 2018 arról szólt a Huawei számára, hogy belépnek az Egyesült Államok piacára, ahol szeretnének nagyobb szerepet vállalni. Azonban Richard Yu, a vállalat CEO-ja terveit nem osztja mindenki, legfőképpen az amerikai politika nem. Ennek eredménye az volt, hogy előbb az AT&T lépett vissza a Huawei-ek forgalmazásától, majd a Verizon is bejelentette, hogy leállítja a Huawei-jel közös 5G fejlesztést. Az amerikai politikusok félnek a kínai vállalatok térnyerésétől amerikában, ezért erős nyomást helyeznek a szolgáltatókra, hogy ne működjenek együtt az ázsiai gyártókkal.

Huawei Mate 10 Pro az USA-ban is

Richard Yu is megerősítette, hogy ez egy hatalmas veszteség a Huawei számára, hiszen az amerikai felhasználók új piacot jelentettek volna a bővülésre. A Huawei azért jelen van Amerikában, éppen csak a kisebb lehetőséget kínáló független piacon. A Huawei Mate 10 Pro már előrendelhető, mellette a középkategóriás Honor 7X is rendkívül sikeres.

Ellenség a kapuknál

Bár az USA piacát nem most fogja meghódítani a Huawei, ennek ellenére komoly jelenléte van globálisan a gyártónak. Az amerikai piac a legnagyobb terület a pérmium telefonok számára, azonban a feltörekvő régiókban nagy potenciál van. Ráadásul ezeken a területeken a Huawei sem ütközik politikai nyomásba.

A vállalat gyorsan nő ezeken a területeken, azonban nincs egyedül. A Samsung és az Apple ugyan úgy jelen van, mellette azonban több kínai gyártó is van, amely egy szeletet kér a tortából. Ilyen az Oppo, a Vivo és a Xiaomi.

Az Oppo és a Vivo gyakorlatlag egy anyavállalat márkái, a BBK Corporationhoz tartozik mind a két márka. A két márka kombinált eredményei nagyobbak, mint a Huawei-é, vagy az Apple-é. A márka nem csak Kínában nagyon erős, hanem Indiában és több más ázsiai országban.

Mellette a Xiaomira is nagyon figyelni kell, hiszen nagyott nőtt ez a márka is.

És pont ezért lesz nehéz megszerezni a második legnagyobb gyártó címet a Huawei számára. Az Apple egyelőre jól tartja magát, azonban a Huawei mögött jönnek fel a kisebb vállalatok, azaz a korábbi háromszereplős verseny kiszélesedik.

Jönnek az új termékek

A telefonos piac sosem volt ennyire megosztott, mint mostanában, azonban a Huawei komoly nyomást helyez rá továbbra is. Komoly fejlesztései vannak a vállalatnak, éppen ezért lesz fontos az, hogy milyen eszközöket mutat be idén. Mint ismert, a P széria már tavasszal frissül, még ha nem is tudjuk, hogy mi lesz a neve a készüléknek.

Az amerikai piacralépés megtörésével a vállalat elég sok dollármilliót veszített. Azonban az USA-ba szánt büdzsét most szétoszthatja a vállalat a meglévő piacokra, így többek között Európába, tehát akár nyertesei is lehetünk annak, hogy az amerikaiaknak nem kell a Huawei.

Huawei Mate 9 Amazon Alexa
Steve Rabuchin, az Amazon alelnöke a Huawei CES 2017 keynote-ján

Egy másik háború is dúl, a Google és az Amazon között. A Huawei egyelőre nem választott oldalt, bár nem is biztos, hogy ki lehet hagyni bármelyik vállalatot is a jövőben. A Mate 9 amerikai megjelenésével elsőnek tette az Amazon Alexa szolgáltatást androidos telefonra a Huawei, azonban a Google szolgáltatásai nélkül az Android szinte elképzelhetetlen. A mesterséges intelligencia térnyerése és a big data háborúban a Huawei a nyerő oldalon szeretne lenni, szóval fontos a jó választás.

Indulhat 2018!

Nyilván az év már elindult, de még a 2017-es eredmények dolgoznak. Február végén jön az MWC 2018, ahol a Huawei is ott lesz. Itt jöhetnek elsőnek komoly újdonságok. Ezt követően várhatóan március végén jön a Huawei P-széria következő generációja.

A Huawei komoly erőket mozgat meg, hogy lenyomja az Apple-t. Mi pedig végig fogjuk követni az eseményeket a Huaweiblogon.

Mi várható a Huawei-től az MWC 2018-on? Arról itt írtunk!

Mit gondolsz a Huawei-jel kapcsolatban? Írd meg kommentben!

Forrás
Android Authority

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával